2016. február 15., hétfő

Kifinomult, elegáns esküvő ünnepi ebéddel és kötetlenebb lakodalommal, sok-sok tulipánnal



Most egy nagyon kedves pár esküvőjéről írok, akik már az első találkozáson nagyon kedvesek, megnyerőek voltak.
Mivel az esküvőszervezés egy bizalmi kapcsolat is, nagyon fontosnak érzem, hogy egy hullámhosszra kerüljünk az adott párral – így tudunk igazából segíteni a szervezés során, kell legyen valami közös bennünk, valami, amitől jól tud működni a tervezés időszaka, és a végén nem csak a pár elégedett, hanem mint esküvőszervező is jó érzéssel tölt el a boldogságot és sikert látván. Így történt ez D&K esetében is.

Kreatív fotózás a pécsi Székesegyház tövében


Mint minden párnál, náluk is mondtuk, hogy találjanak valami olyan motívumot, bármit, amitől egyedivé válik az esküvőjük, egyedi lesz a dekor és igazán övéké lesz a nap eseménye. Így történt, hogy mivel Hollandiában élnek, és a menyasszony kedvenc virága a tulipán, ezért a tulipán lett a fő motívum amire épült a az esküvő dekorja – a meghívótól a köszönetajándékon át a virágcsokrokig. A pár nagyon jó ízléssel kialakult, kifinomult dekorációt kért, visszafogott pasztell színárnyalatokkal, halvány rózsaszín és bézs/barna színekkel. Szerintünk a végeredmény gyönyörű lett, kiegészítve a menyasszony gyönyörűségét!

Meghívó tulipán motívummal




Köszönetajándék bon-bon bedobozolva


Köszönetajándék mézeskalács szülőköszöntőként


Tulipán menyasszonyi csokor

Fontos szempont volt számukra, hogy ne a hagyományos lakodalom legyen, hanem legyen egy polgári szertartás kültéren, utána egy ünnepi ebéd a szűk rokonsággal, este pedig egy kötetlenebb mulatozás barátokkal, malacsütéssel, kerti party hangulattal, de mégis jó zenével, tánccal, finom ételekkel. Így alakult, hogy Pécs belvárosában egy gyönyörű kertben lett a polgári szertartás megtartva (és az idő is mellénk állt és nem esett az eső a sötét felhők ellenére).

Polgári szertartásra bevonulás

Polgári szertartás helyszíne

A bevonulás útvonalát rezgő gömbök díszítik

Polgári szertartás a boldogságkapun túl

Anyakönyvvezető asztal feldíszítve


Székszoknya masni kicsit másképp


A közös pezsgőzés, pogácsázás, gratuláció után a násznép egy része egy elegáns étteremben finom ünnepi ebédet fogyaszthatott el. 

Ünnepi ebéd helyszíne


Tulipános asztaldísz


A gyönyörű és finom menyasszonyi torta, pici csipkével

Majd este a barátokkal egy igazi fergeteges parti alakult, hajnalig tartó bulizással. 

Kerti parti jellegű lakodalom helyszíne


Laza virágcsokor asztaldísz, finom borok, takaró estére a fázósabbaknak


A háttérben nagyon sok munka volt, hogy úgy sikerüljön az a nap, ahogyan a pár megálmodta magának, nagyon sok apró részletet ki kellett találni és kivitelezni, de igazán megérte!

Köszönet, a profi szolgáltatói csapatnak, az éttermeknek, dekoros/virágosnak, zenekarnak, fotósnak, videósnak, köszönet a párnak a bizalomért és hogy hagyta, hogy egy jól összeszokott szolgáltatói csapattal dolgozzunk a sikerért.
Kisvideót a napról itt láthattok:

Sok boldogságot nektek egy életre! J
Továbbra is szívesen segédkezünk ilyen vagy hasonló esküvők leszervezésében, keressetek bátran! ;) 
EsküvőOrszág csapata