2012. január 16., hétfő

Kedvenc esküvőnk 2011.

Terveimben szerepel néhány általunk szervezett esküvő bemutatása, szép pillanatok felidézése.
2011-ben a legkedvesebb esküvőnk egy nyár végi, G&P esküvője volt. Ma is emlékszem arra a július végi megbeszélésre, amikor megkerestek, és mondták, hogy szeretnének összeházasodni, segítsünk a szervezésben. Jó, persze, időnk is van biztos, hisz július végén elkezdeni szervezni egy esküvőt, az biztosan csak 2012-es lehet. Aztán mondják, hogy ők úgy gondolták minél hamarabb, még augusztus, szeptember folyamán. Hm, na kezdjük elölről, gondoltam. Javasoltam, hogy legalább egy hónapot hagyjunk a szervezésre, no meg, hogy ne kelljen külön engedélyt kérni a gyorsított házasságra.
Ezerrel elkezdtünk közösen dolgozni. Ami kiderült, hogy a pár már régóta együtt van, hajón dolgoztak éveken keresztül, most hazajöttek és úgy gondolták, minek tovább bonyolítani az esküvő körüli procedúrát, az előtte lévő idegeskedős időszak legyen a lehető legrövidebb. Talán nekik van igazuk, fölösleges agyon aggódnia a párnak az esküvője előtti időszakot... :)

Az esküvő témája az utazás, a napsütéses nyár, homok, hajó lett. Sikerült egy szuper helyszínt találni Pécs környékén, ahol távol a világ zajától nagyon bensőséges hangulatban lehetett lebonyolítani az esküvőt, melynek időpontja a megkeresést követő 5-ig hétvégén lett. A meghívó stílusosan saját fotókkal ellátott kis hajócska lett, az alján hullámokat imitáló arany habokkal, mely visszaköszönt a szalvétára húzott névjegykártyán is.


A ceremónia a medence mellett naplementében volt, dekorációként a baldachinozott oszlopok és az aranysárga masnival díszített székszoknyázott székek, mezei virágcsokrok és a medence mellett elhelyezett sor gyertya alkotta. 







A menyasszonyi csokor, köszöntő virágcsokrok, karszalagok a tanúknak a mezei csokor hatását keltették, egyszerűek és gyönyörűek voltak.



A gyűrűpárna egy gyönyörű napraforgóvirág lett, melyet egy koszorúslány hozott az anyakönyvvezető asztalra.
A homokceremónia, a kávé és natúr homok összeöntésével jelezte, hogy a közös életük innentől összefonódott, szétválaszthatatlan.

A szertartás utána násznép átvonult az étterembe, ahol fejedelmi lakoma várta őket. A teraszon egy szuper zenekar húzta a talpalávalót, így nem volt gond a szórakozással sem. A tánctér felett hangulatos, különböző nagyságú lampionok és kedves fényt árasztó mécsesek pislákoltak.

A késő este folyamán érkezett a tengeren úszó hajó torta, két kéménnyel (tűzijáték), ahogyan közösen kitaláltuk. Stílusos és nagyon finom torta volt! :) 
A buli hajnalig folytatódott, aztán kis pihenés, ottalvás után másnap a násznép a medencében pihente ki az előző este fáradalmait.
Összességében egy nagyon jó hangulatú esküvő volt egy nagyon kedves párral. Újabb bizonyíték arra, hogy nem a létszám (itt 35-en voltak kb.) a mérvadó a buli hangulatához, hanem az emberek hozzáállása. Örülök, hogy részt vehettünk az esküvő kitalálásában, lebonyolításában és hogy két ilyen szeretetre méltó embert ismerhettünk meg. Köszönet érte! :)
Kisfilmet róla itt találtok:
 
vagy itt: http://www.youtube.com/watch?v=qRNop_1L630
Néhány jól sikerült fotó még az alábbiakban látható:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése